A szemüveg története: Az olaszok mindig élen jártak a szemüvegek készítésében!
A szemüveg feltalálójaként ugyan az angol származású Roger Bacon (1214–1294) ferencrendi szerzetest ismerjük, ám nem ő készítette az első darabokat. Könyveinek hatására Olaszországban az 1280-as években készültek el az első, szövegre helyezhető olvasó lencsék, Alessandro di Spina firenzei mester kezei által.
A látást javító lencséknek a szem előtt való rögzítése azonban sok nehézséget okozott, mivel értékük eleinte jelentős volt, és leejtésükkor könnyen eltörhettek, megsérülhettek. Az orvosi irodalomban csak az 1200-as és 1300-as években találhatunk először említést a szemüvegről. Csiszolni még csak domború lencsét tudtak, és a dioptria fogalmát sem ismerték. Aki szemüveget szeretett volna vásárolni, az a vándorárusok készletéből válogathatott magának.
Az első szemüveget minden bizonnyal Észak-Itáliában készíthették, valószínűleg Pisában, 1290 körül. Erre egy 1306-os szentbeszéd visszautalásából lehet következtetni, melyet a dominikánus testvér, Giordano da Pisa írt: „Nincs húsz éve, hogy feltalálták a szemüveg készítésének művészetét, a jó látásért… nagyon rövid ideje csupán, hogy ezt az új művészetet, ami soha előtte nem létezett, feltalálták. Láttam az első embert, aki felfedezte és ki is próbálta, és beszéltem is vele ” – számolt be a szentbeszédben.
Giordano egy dominikánus társa, Alessandro della Spina testvér nem sokkal ezután készített is egy szemüveget, aki jó szívvel meg is osztotta a látásjavítás újonnan felfedezett eszközét azokkal, akiknek szüksége volt rá. A szegecselt szemüveg, amely két lencséből állt (Nietbrillen) az első kétlencsés látásjavító eszközként vált ismertté és több évszázadon keresztül használták.
Eredeti példány azonban sokáig nem került elő, csak a XX. században, egészen addig a pontos kinézete ismeretlen volt, csak festményekből lehetett következtetni rá. De ma már tudjuk, hogy eleinte fából, később fémből, majd szaruból készült. A korai lencsék feltehetőleg orvosolták a távollátásból eredő nehézségeket, és segítettek azokon is, akiknek öregedés következtében romlott a szeme.
Ezt követően jelent meg a hajlított nyergű, vagy kengyel szemüveg (Brügelbrillen). Ebben az esetben a két lencsét már egy finom ív fogja össze, az orrhoz illeszkedve. Ez a forma már lehetővé tette, hogy a kezek szabadok maradjanak olvasás közben is.
1301-re Velencében már megvoltak a szemüveg-árusítás törvényi szabályai is. Az első optikaüzlet 1466-ban nyílt meg Strasbourgban. Az eszköz a 14. században általánosan elterjedtté vált. Ebből az időből való a szemüveg első ismert képi megörökítése is. Thomasso da Modena 1352-ben festette meg a szemüvegben olvasó Hugh de Provence kardinálist. Szintén korai képes példa az az oltárkép, amelyet az Alpokban találtak, és a németországi, Bad Wildungen-i templomból származik.
A XV. század változást hozott a látást segítő eszközök terén, méghozzá Leonardo da Vinci hatására. Leonardo da Vinci nem csupán a művészet és a tudomány zsenije volt, hanem a szemüvegek tervezésének úttörője is. Hozzájárult a szemüvegek kialakításának és stílusának fejlődéséhez, egy olyan területen, ahol a funkcionalitás és az esztétika találkoznak. Leonardo a látásélességet és a fényt vizsgálta, így jött rá, hogy az idő múlásával a szem látása romlik. Ennek eredményeként elkezdett kísérletezni olyan eszközökkel, amelyek segíthettek a látás korrigálásában.
A XV. században Leonardo da Vinci tervezte meg az első divatos szemüvegkereteket. Ezek a szemüvegek nemcsak a látásra szolgáltak, hanem stílust is kölcsönöztek viselőiknek. Leonardo szemüvegei már a kor divatjához igazodtak, mint stíluselem. Rajzaiban megjelennek olyan eszközök, amelyek a szemüvegek kialakításában játszhattak szerepet. Látásmódja és elképzelései a mai napig inspirálják a szemüvegek és lencsék tervezőit. Az ő látásmódja előrevetítette, hogy a szemüvegek nemcsak a látást, hanem a személyes stílust is kifejezik.
A XVIII. században új fejlesztések és anyagok jelentek meg a szemüvegkeretek terén, melyek forradalmasították a szemüvegek kényelmét és stílusát. Ebben az időszakban kezdték el alkalmazni a könnyű fémeket, például aranyat és ezüstöt a szemüvegkeretek készítésére. Ezek a fémek sokkal könnyebbek voltak és kényelmesebbek a viselőjük számára, így nagyobb kényelmet és funkcionalitást biztosítottak. A kreatívabb elmék kitalálták az úgynevezett ollószemüveget, ami egy összecsukott ollóra hasonlított, és a nyelénél fogva kellett a szem elé tartani.
1727-ben Edward Scarlett találta fel az állítható fülkarokat a szemüvegekhez, amelyek a mai modern szemüvegkialakítás alapjai lettek. Találmánya forradalmasította a szemüvegek kialakítását és funkcionalitását. Az állítható fülkarok lehetővé tették, hogy a szemüveg viselője könnyedén és kényelmesen illeszthesse a szemüveget az arcához, így biztosítva a stabil és pontos illeszkedést.
A szemüveg továbbfejlesztői között szerepelt az amerikai államférfi és tudós Benjamin Franklin is, aki először készített bifokális szemüveget. Egy keretbe két különböző törőerejű fél lencsét erősített, a felsőt távolra nézéshez, az alsót olvasáshoz. Az ő bifokális lencséit még a keret tartotta össze, később a lencséket összeragasztották. Ma úgy készítik a bifokális lencsét, hogy ugyanannak az üvegnek a két felét különböző törőerejűre csiszolják.
Az 1800-as évektől a szemészet az orvostudomány külön tudományágává vált, Hermann von Helmholtz (1821-1894) munkája révén megismerhetővé vált a szem szerkezete és a látás fiziológiája. A svéd származású Allvar Gullstrand (1862-1930) a szem fénytörését vizsgálta, munkájáért 1911-ben Nobel-díjat is kapott. 1884-ben Jénában megalakult a mai Zeiss gyár őse három kiváló szakember Carl Zeiss, Ernst Abbe és Otto Schott közreműködésével, mely a lencsecsiszolás ipari szintű megvalósításával elérhetővé tette a szemüveget széles tömegek számára.
A 20. század első évtizedeiben megjelent a szemüvegkeretek gyártásában használt alapanyagok között a műanyag. Ez az esemény további távlatokat nyitott meg, köszönhetően a könnyű kezelhetőségének és formázhatóságának, innentől gyakorlatilag bármilyen forma és szín elkészítése lehetővé vált.
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a szemüveg története és fejlődése egy végtelenül izgalmas utazás, amely nem csak a látást, hanem a technológiát és a stílust is magában foglalja. Az elmúlt évszázadok során a szemüvegek nemcsak a látás korrigálásának eszközeivé váltak, hanem divatos kiegészítőkké is, amelyek kifejezik stílusunkat és egyediségünket.
Olaszországban – a szemüvegkészítés szülőföldjén – a mai napig készítenek kézzel is, egyedi szemüvegeket, amelyek hűen tükrözik a hagyományokat és kivételes megjelenést biztosítanak viselőjének.
